Kedves Barátaink, kutyások, nem kutyások, az oldalunk követői - Kedves Mindenki!


Az elmúlt napokban a közösségi média felületein - többek között itt a Kutyagondnok oldalán is - megjelent egy fotó melyen egy airedale terrier látható elképesztő sebbel a homlokán. Ő Sissy. Bár a kép alá-mellé-fölé írt információk csak részben igazak, sajnos a szomorú tényen ez nem változtat:

A sérülés nálunk, a mi felügyeletünk alatt keletkezett.

A felelőség alól nem tudom magamat, magunkat felmenteni és az azóta eltelt időben napjában százszor , ezerszer végiggondoltam mit kellet volna másként csinálnom. Ezzel Sissy szenvedéseit se meg nem történtté, se kisebbé nem tudom tenni. Bár lehetőségem lenne rá..

Az elmúlt napok kérdése, ami egyfolytában a fejemben visszhangzik: mit kell legközelebb másként, máshogyan tennem, hogy ilyen, de még csak hasonló se fordulhason elő - soha, senkivel. És hogy ez a kérdés miért ennyire nehéz és miért nem egyértelmű a válasz..?
Tisztánlátás végett leírom a történteket:

Sissy és fia, Manó közel három éve folyamatos visszatérő vendégeink. Átlagosan 2-3 hetet szoktak egyben nálunk tölteni. Az első időben kifejezetten sok figyelemet igényeltek, mivel kerti kutyaként (bár kutyákkal semmi gondjuk nem volt sose), idegenként igencsak meg kellet dolgoznom a bizalmukért. Hosszas munka volt elnyerni, időbe telt mire a simogatást jókedvűen hagyták. Néhány alkalommal még a sétákra is elvittem őket. Majd a beszámolóim után a gazdi kérte, hogy inkább a továbbiakban ne vegyenek részt benne. Addigi életükben soha nem is sétáltak - főleg nem póráz nélkül. A Gazdi ezen kérését természetesen tiszteletben tartva Sissy és Manó nálunk is az otthoni megszokott kerti kutya-létbe rendeződött be az udvarunk egy erre a célra lekerített részében. Ebben partnereik a saját kutyáink és a vendég kutyusok közül azok, akikkel hasonlóan régi a kapcsolat. Sissy és Manó ezen a közel 1000 m2-es területen töltötték megszokott napjaikat. A kertnek ezen részére - ugyan közvetlenül nem kapcsolódik a házunkhoz - hátralátunk és napjában sokszor megyünk is oda, még többször sétálunk el előtte.

2018. november 1-n a szokott módon reggel fél 6 magasságában Sissy és Manó reggelijével sétáltam fel. Az első szokatlan dolog, hogy Sissy nem a kapuban várt rám és a reggelijére, miként ezt az összes addigi nap tette. A fekhelyén feküdt. Egyből a legrosszabbra gondoltam és pánikban odarohantam. Közelebb érve kisebb megkönnyebbüléssel tapasztaltam, hogy emelkedik és süllyed a mellkasa: lélegzik! Nevén szólítottam, megemelte a fejét és elsőre annyit láttam, hogy a teljes homloka és a feje koszos. Szürkés-vizesnek látszó, leginkább olyan, mintha túrta volna a földet. A szemét már nehezen nyitotta és a fejét is erőtlenűl emelte. Itt már világos volt, nagy a baj! Jobb kezemmel a feje alá nyúltam és igyekeztem megemelni, esetleg a szemét megnézni, ínyét-orrát megvizsgálni. Mikor odanyúltam a feje alá az első érintés árulkodó volt. A sűrű airdale terrier szőr, ami egészséges állapotában puha és rugalmas, most nedves és vizenyős volt. Ekkor közelebb hajoltam és kb. 15-20 cm-ről vettem észre, hogy a sűrű szőrzetben kukacok vannak. Nyüvek. Soha előtte nem találkoztam ilyennel, de azt rögtön tudtam, hogy azonnal orvoshoz kell menni.

Azonnal ketettem páromat Szilvit és már azon törtem a fejem, hogy hova lehet vinni, melyik állatorvos van biztosan nyitva, hol tudják leghamarabb fogadni és gondosan ellátni.
A Juhász Tamás Állatorvosi Rendelőre esett a választásunk. Szilvi villámgyorsan összekapta magát, felöltöztette gyermekünket és 8 óra után pár percel már bent volt a rendelőben. Sajnos a reggeli éledő forgalomban a budai oldalon ezt a 20 kilómétert nem lehetett gyorsabban megtenni, nem tudtak hamarabb beérni.

Itt még közel sem voltunk azzal tisztában, pontosan mit rejt a dús airedale-es szőrzet. Bár megtehettem volna, hogy már értesítem Erikát a gazdit, de nem tudtam volna semmi konkrétumot mondani. Úgy akartam felhívni, hogy legalább már az orvos véleményével megnyugtathassam a történtek után: túléli, meg fog gyógyulni.
Szilvivel folyamatosan beszéltem és délben már lehetett tudni a sebről a homlokán és bizakodni lehett a helyzet stabilizálódásában.
Sajnos még ezt követően sem hívtam Erikát. Így utólag belegondolva talán ezt bánom a legjobban..

Mérhetetlenül el voltam veszve. Hogy történhetett ilyen a felügyeletünk alatt? Mikori lehetett a seb, ami elfertőződött? Egyáltalán mi okozhatta? Biztos nem volt túl nagy, mert akkor láttuk volna a megelőző napokban, hogy vérzik. Utólag az Ő kertrészükben, a fekhelye környékén, sehol sem találtunk vércseppeket. Miközben kerestem a válaszokat, az idő csak telt. Egyetlen dologban bíztam: az orvosi ellátás, valamint a seb feltárása ad valamilyen választ a kérdéseinkre. Sajnos nem így történt.. Az önmarcangolásomban az térített észhez, hogy Erika SMS-ben kérdezte: “esetleg haza tudom vinni a srácokat?” Éppen a gyermekemet altattam. Jeleztem, hogy 4 és 5 között felhívom. Így is tettem és elmondtam a történeteket. Megadtam a kórház nevét. Este a megbeszéltek szerint hazavittem hozzájuk Manót.
Másnap SMS-ben jeleztem Erika felé, hogy beszéltünk a rendelővel és Sissy állapota stabilizálódni látszik. Egy kérdés merült fel: haza szeretnék vinni a gazdik vagy maradjon. Javasoltam, hogy jobb lenne ha tudna maradni a szakemberek gondos felügyetele alatt.

Sajnos ezen a ponton a beszélgetés megszakadt. Teljesen érthető módon az elképesztő fájdalomtól és dühhtől a gazdák nem tudtak, nem voltak képesek velünk kommunikálni. Ezt tiszteletben tartva, csendben a háttérből szurkoltunk Sissy-nek a gyógyuláshoz. Az ezt követő napokban a rendelőt hívtuk, hogy megtudjuk hogyan javul Sissy állapota.

A fentiek tükrében nyilatkozom:
Sissy jelen állapotáért én vagyok a felelős és minden következményt allázattal vallalok!

Sokan, sok irányból támadnak. Az ő rendelkezésükre álló információkból meg is tudom érteni a felháborodásukat. Ami most talán mindezek fölé emelkedhet, az az hogy a lehető legtöbb figyelemet, erőt és energiát Sissy felépülésére forditsuk, a gazdik támogatására és erősítésére. Fordítsa mindenki, akit ez a sajnálatos eset megérintett.

Ezúton szeretnék mindenkitől elnézést és bocsánatott kérni!

Lehet most sokak számára kérdéses, de szeretem a kutyákat és erről nem is árulkodhatna jobban semmi, mint hogy az emúlt évek minden napján kutyák sokasága vett körül és számtalan gazdának tudtam, tudtuk megmutatni miként tud a kutyájával jobban, harmóniksabban együtt élni. Sissyt is nagyon szeretem és az ő mindennapjait is igyekeztem szebbé, jobbá, többé tenni. Szerettem a belefektetett munkát és az annak gyümölcseként kialakult kapcsolatunkat. Szerettem a figyelemet, amit kaptam tőle és imádtam minden egyes pillanatát annak, amikor önfeledten játszani láttam. Fáj, szorít, szinte fojtogat az, ami az én gondnokságom alatt vele történt. Bár csak semmisé tehetném…

De nem tehetem. És ezzel minden egyes nap együtt kell élnem, együtt kell léteznem - ezt a nehéz terhet nekem kell cipelnem.

Csikós Gábor
Kutyagondnok